Éden OtthonKiszállás egész Pest vármegyében! E-mail: info@edenotthon.hu

Az Éden Otthon születésének célját nevünk tökéletesen elárulja, és nem mellesleg körül is írja.

Vállalkozásunk ugyanis ezért jött létre, mert sok-sok éve szenvedélyünk az otthonok, kertek, parkok csodálatossá, édenné varázslása. Ezt a mélyen bennünk lakozó motivációt, tudást és szeretetet pedig úgy döntöttünk, hogy át szeretnénk adni azoknak, akik világ életükben éden otthonra vágytak!

Cégünk megálmodója, Fábri Zoltán az Éden Otthon előtt is építőiparban dolgozott, ám mindig is szeretett nagyot álmodni: legnagyobb álma pedig egy saját vállalkozás volt. Egész életét körbevette az építőipar, hisz családja is ezen a területen dolgozott, és ennek köszönhető, hogy a kiskorában kezébe került spatula már több évtizede ki sem került onnan! Zolit az építészet mellett mindig elbűvölte a kertészet világa, így mikor még csak a saját vállalkozás elindítását fontolgatt, már akkor is egyértelmű volt számára, hogy kertészettel és kertépítéssel is szeretne cégén belül foglalkozni. Az Éden Otthon tehát magába foglal mindent, mely Zoli életét végig kísérte, és mely a szívében is nagy helyet foglal el: ez pedig nem más, mint otthonok és kertek gyönyörűvé, és nem utolsó sorban (éden) otthonossá varázslása! 

Referenciáink

ÉDEN OTTHONNÁ VARÁZSOLT OTTHONAINK

Akik felkerestek már minket, tudja, hogy nem árulunk zsákbamacskát!

Megbízhatóságunk, precizitásunk, ügyfélközpontúságunk és a szakma iránti elhivatottságunk nem csak hangzatos szavak összeségét alkotják, hanem ténylegesen bemutatják, hogyan dolgozunk mi az Éden Otthonnál. Erre pedig a legjobb bizonyítékként az alábbi munkáink szolgálnak. Öröm volt részt venni mindegyik projektben, köszönjük a megtisztelő bizalmat!

Referenciák megtekintése

HA NEM VETTÜK FEL, VISSZAHÍVJUK!

Napunk nagy részét otthonok édenné varázslásával töltjük, így előfordulhat, hogy pont akkor nem tudtuk felvenni a telefont, mikor keresett minket. Ha így történt, töltse ki az alábbi két rubrikát, mi pedig amint tudjuk, keresni fogjuk Önt!

Visszahívást kérek

Gyors egyeztetés

Ügyfélközpontúság

24 órán belüli visszahívás